Feromonok – ténylegesen vonzák a nőket?

A tudósok régóta azon vitáznak, hogy a szerelem, vagy legalábbis a szexuális vonzalom szó szerint ott van-e a levegőben biológiai vegyület, úgynevezett feromonok formájában. Ezeket szinte minden elő szervezet kiválasztja a párosodás céljából, az egerektől kezdve, az embereken át egészen az elefántokig. A internetes oldalak szó szerint tömve vannak feromon tartalmú parfümökkel. De valóban hat az emberre is?

Izzadás feromonok

Az emberek maguk is kiválasztanak feromont, de a tudomány jelenlegi állása szerint nem képesek azt „észlelni“

A feromon valóban úgy hat mint egy aromatikus „mágnes“ az ellentétes nemre?

Több évtizedes tudományos kísérlet után még mindig nem egészen egyértelmű. Túl egyszerű lenne az állítani, hogy a feromon 100%-osan működik, mint Ámor nyila.

A kísérletek igazolják, hogy a testünk által termelt kémiai anyagok hatással vannak a szexuális partner potencionális kiválasztásakor. A test illata jelentős szerepet játszik a románcnál, de a többi általános szituációban is szerepet játszik, mint például egy utcai konfliktus.

[su_panel color=”#ffffff” border=”3px solid #3a7db5″ shadow=”0px 0px 0px #ffffff” radius=”5″ url=”https://www.merevedes.com/proerecta-hu”]

Proerecta a Merevedés.com ajálnásával

Proerecta Doboza

A legujabb természetes potencianövelő a táplálékkiegészítők piacán

  • 60 percen belül kifejti hatását
  • Pénzvisszafizetési garancia
  • Megfizethető ár
  • Személyes átvéltel Budapesten, vagy diszkrét kiszállítás országosan
  • 10% kedvezmény a készlet erejéig, kuponkód: PROERECTAX10
Rendelje meg a Proerectát most![/su_panel]

“A tudósok lassan felfedik a tudatt határain túl rejtőző titkokat” – állítja Bettina Pause, a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem pszichológusa, aki a feromonokat és az emberek szexuális viselkedését több mint 15 éve tanulmányozza. Kutatásai szerint az emberek közti kommunikáció java kémiai jelek által befolyásolt.

A feromonok ténylegesen javítják a szexuális életünket?

Hasonló szlogeneket szívesen használnak a férfi parfümök eladói, hogy növeljék az eladásaik. Igazság szerint ennek az állításnak nincs semmiféle tudományos alapja.

Az állatok kétséget kizáróan a feromonok által kommunikálnak. Saját adataikat – a párosodás céljával, területük védelmének érdekében stb. – a levegő által továbbítják.

Feromonok és a hormonok közötti különbség

A feromon egy állatok által termelt vegyi anyag. Célja, hogy egy másik azonos fajtájú állatnak közvetítsen jelzéseket. A szakemberek a viselkedésre hatást kifejtő mágenseknek nevezik őket. Kevesen vannak tisztában azzal, hogy a feromonok a szexuális magatartáson kívül az azonos fajtájú állatoknál még számos más reakciót is elindíthatnak.

A többi hormontól eltérően a feromonok ún. ektohormonok. Ez azt jelenti, hogy a hormont termelő egyén testén kívül is hatnak. Célja egy másik egyed viselkedésének befolyásolása. Ezzel ellentétben a hormonok csak azokra vannak hatással, akik termelik őket.

Néhány tény a feromonokról

Íme néhány tény a feromonokról:

  • A feromonok a hormonokhoz hasonlóak, de a testen kívül hatnak
  • más egyedekben aktivitást idéznek elő, például szexuális izgalmat
  • több nő szinkronizált menstruációja a feromonoknak köszönhető
  • az emberi feromonok kutatása állandóan kérdőjelekkel teli

Feromonok elemzése

Állatok, növények és még a baktériumok is termelnek feromonokat. Ez a pontosan megtervezett vegyi koktél az állatvilágból származó szomszédainknál egy egész sor reakciót indít el.

Nem mindegyik célja a szexuális viselkedés kiváltása. Terület elhatárolásra, kommunikációra vagy az egyforma állatok közötti közreműködésre szolgál.

A “feromon” kifejezés 1959-ben vált ismertté a bombykollal, a moly erős afrodiziákumának felfedezésével együtt. Ezt az anyagot a molyok akár néhány kilométerről megérzik, a hímek kimondottan érzékenyek rá. Tristram Wyatt, az Oxford egyetem zoológusa azt állítja: “Elegendő csupán pár molekula a levegőben, hogy a hím a nőstény után repüljön”.

Ezek után a világon további hírek jelentek meg hasonló megnyilvánulásról a többi állatfajnál. Majd hamarosan eljutottunk a következő feladathoz. Elkezdték megfigyelni, hogy a feromon az emberek közötti szexuális partner kiválasztásánál is szerepet játszik-e. Újságírók és magánszemélyek erőteljes médiafigyelmet vívtak ki maguknak,  fontos azonban elmondani, hogy eléggé feleslegesen.

Úgy tűnik, hogy a feromon általi szexuális kommunikáció az embereknél nem jön létre. Amennyiben igen, egyelőre erről nem tudunk. Tudományos vizsgálatok ezen a téren sajnos még mindig kezdetlegesek.

A feromonok típusai

A természetben a feromonok 4 alapfajtája létezik:

  • Aktiválók – azonnali reakciót váltanak ki. Gyorsak és megbízhatók. Gyakran kötik össze a szexuális vonzódással az állatvilágban.
  • Elsődleges – ezek a hatásuk kifejtéséhez több időt igényelnek. Hatással lehetnek a fejlődésre, vagy a reprodukció fiziológiájára. Szerepet játszanak a puberta alatt, és hatással vannnak a hormonszintre.
  • Jelzők – információt szolgáltatnak. Segítik az anyának szaglás alapján megismerni a kicsinyét.
  • Modulátorok – megváltoztathatják, vagy szinkronizálhatják a testfunkciókat. Gyakran fordulnak elő az izzadságban.

Az emberi feromonok utáni befejezetlen kutatások

Amennyiben beírja a böngészőbe a feromon kifejezést, több ezer eredmény jelenik meg. A többségük eladói ajánlat, amely ellenállhatatlan férfit ígér már egyetlen használat után. Az üzletemberek a feromonok olyan típusát igyekeznek eladni, amely az emberekre való hatását még egyértelműen nem tesztelték.

A tudósok megfigyelték, hogy különféle feromonok különféle dolgokra képesek. Némelyek gyorsak, és szexuális izgalom formájában azonnali reakciót váltanak ki. Mások az újszülöttnél az anyamell utáni nyújtózkodást váltja ki szaglás alapján. A legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy a nők megérzik a férfiak szexuális szándékát. Hogy ebben mennyire játszik szerepet a feromon, azt egyelőre nem tudni.

Az emberi feromon következő jelöltje, melyet a tudósoknak sikerült izolálni, a tesztoszteron derivátuma, az ún. androstadienon. Szintén ebbe a csoportba tartozik az androstenon és az androstenol, amelyekről a cikk további részében részletesebben is beszámolunk.

Ezen feromonok jelenlétében a nők kipihentebbnek érezték magukat. Ezen feromonok hatásainak vizsgálatai továbbra is folynak. A tudósok igyekeznek kideríteni, található-e a női verejtékben hasonló anyag, melyek hasonló hatással lennének a férfiakra.

Mindez az embereknél a feromonok létezésének lehetőségét mutatja. Ezek hatása a szexuális életünkre továbbra is rejtély marad. Míg egy tudós nem fedez fel egy vegyületet és hatékony feromonként nem különíti el, addig sötétben tapogatózunk.

“Ami az “aktiváló” hormonokat illeti, lehet, hogy az emberekből csupán ez hiányzik”, állítja Wyatt. Lehet, hogy sokkal fontosabbak a vizuális ingerek, és a szociális jelek.

Nem is olyan régi felfedezések felfedték, hogy abban a pillanatban, amikor elődeink a színes látásra szert tettek, egyidőben elveszítették a vomeronasális szerv (VNO) génjeit. Az állatok ezt a szervet a feromonok és más szagok érzékelésére használják. Talán ezért az embereknek erre a szervre tovább már nincs is szükségük. Lehetséges, hogy az emberek tovább léptek a feromon által hajtott lények szintjéről oda, ahol már a vizuális ingerek által vannak vezérelve.

Mi a hormonok funkciója a szexuális életben?

Ez a kérdés még mindig vita tárgyát képezi. Akár befolyásolják a feromonok a szexuális kiválasztást, akár nem, a kutatások azt mutatják, hogy a partnerválasztásnál más tényezők is fontosak.

Az immunrendszer különbségei jelentős szerepet játszanak a partner kiválasztásában. Minden komplex immunrendszer egy sajátos aromát rejt magában. Olyan egyedit, mint az ujjlenyomatunk.

A természetben az az általános, hogy minél különbözőbb két immunrendszer, annál jobb az utódok számára. A kutatások azt mutatják, hogy a nők azoknak a férfiaknak az átizzadt pólóját helyezik előtérbe, akinek az immunrendszere a legeltérőbb. Oxfordi tesztek és kutatások azt igazolják, hogy az így beállított természetes választást nem lehet csak a feromonok hatásának letudni.

Nyilvánvaló, hogy az emberi test által termelt vegyi koktélt további vizsgálatnak szükséges alávetni. Egyértelmű, hogy egy egyszerű bogarat, és annak feromon rendszerét megérteni könnyebb, mint az emberi kémia összetettségét. “A tudományos archívumokban eddig nincs semmiféle említés az emberi szexuális hormonokról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem léteznek”, állítja Wyatt, a szakember.

Mindez mit eredményez? Továbbra is higgyen az orrának és ne bízzon a gyártókban, akik kozmetikázzák a valóságot.

Feromonok férfiak számára

Az eladók komolyan versenyeznek a leghatékonyabb feromonos parfümök piacán. Egy meg nem nevezett magyar honlapon egy ilyen egyedi parfüm kínálatára bukkantam rá. Az ígéretek nagyon vonzónak hangzanak:

Mit ígér az eladó:

  • VONZERŐ ÉS FLÖRT – a parfüm a nő tudatalattijára hat, ezáltal a szemében vonzóbbá válik.
  • SZEMÉLYEKKÖZI KAPCSOLATOK – a parfüm az emberek kötődésére van hatással, akikkel találkozik. Minden hétköznapi társasági interakció sokkal könnyebb.
  • JOBB MUNKAHELYI KAPCSOLATOK – az eladó feltünteti, hogy a parfüm a munkatársai előtt új fényben tünteti önt fel. Hitelesebbé válik, az ügyfelekkel való kapcsolatok során, a főnökkel való megbeszéléseken a fizetésemelésről.
  • ALFA HÍM – a parfüm növeli azt, amely megkönnyíti a fölérendeltség megszerzését a csapatban. Az esetleges partnernők nagyobb vonzalmat éreznek majd önök iránt.

Saját véleményem:

A kérdés az, pontosan mi hat a nők tudatalattijára? Még maguk a tudósok sem tudják, hogy egyáltalán létezik-e a vonzalmi feromon az embereknél. Igen, némely nő izzadsága illatozik. Miként biztosítja azonban számunkra a gyártó, hogy a parfüm minden nő számára illatozni fog?

Ugyanez érvényes a személyközi kapcsolatoknál és a munkahelyi feltételeknél. Az emberek a tudomány jelenlegi állása szerint a szociális kötődések és a vizuális ingerek alapján határoznak, nem szag alapján. Mégha az illatok befolyással is van ránk, nem tudunk róluk semmit, a véleményem az, hogy ezek a forgalmazók tényleg csak a sötétben tapogatódznak.

Az egyetlen hatás, amely szerepet játszhat, az a placebo. A tudat, hogy a férfin parfüm van, elvarázsolja a nőt, a férfi önbizalma pedig ez által megnő. A nők erre nagyon érzékenyek, és a magabiztos férfit sokkal inkább érzékelik, mint egy önbizalomhiányban szenvedő csendes pasit.

Feromonos parfümök – titkos összetétel?

A feromonos parfümök összetételét megfejteni kemény dió. Rengeteg gyártó a titkos összetételről hallgat, a termék leírásában számos összetevőt nem neveznek meg, csupán csodákat ígérgetnek. Végre egy eladó oldalán megtaláltam az értékesítő a feromonos parfümnél azt állítja: A férfiaknak szánt parfüm 2 kulcsfontosságú anyagot található meg: androstenol és az androstenon.

ANDROSTENOL:

A szexuális feromon típusa, amely erős pézsma szaggal rendelkezik, és gyakran megtalálható a malacoknál. Pontosan a nyálában található meg, a párosodásra való ösztönzésre használandó. Ez a feromon a közelség és kényelem érzését váltja ki.

Ezt a hatást az állatoknál egyértelműen kimutatták. Az embereknél létezik néhány tudomány, amely ezt az állítást alátámasztják. Mindenesetre további kutatásokra van szükség.

ANDROSTENON:

Az értékesítők szerint egy olyan hormonról van szó, amely a férfi izzadságban természetesen is előfordul. Az andostenoltól eltérően aromája a nők számára nem olyan kellemes, és ellenszenvet, akár agressziót is kiválthat. Ez a feromon a férfi domináns auráját hívja elő. Valójában nagyon kevés ember létezik, akik képesek a feromon észlelésére.

Hol van tehát az igazság? Termelünk feromonokat, vagy nem?

A való világban a feromonok emberekre gyakorolt hatásaira eddig nincs elég bizonyíték. Az tény, hogy az emberek egymás számára illatoznak, és vonzzák egymást szag alapján.

A feromonok folyamatosan vizsgálat tárgyát képezik. Meglátjuk, milyen eredményekkel szolgál a tudomány a jövőben. Mindenesetre a kölcsönös vonzalomhoz többre van szükség, mint valami megkérdőjelezhető összetételű parfümre. A partnerek egymás számára természetesen kell, hogy vonzódjanak, kizárólag így lehet tökéletes a kapcsolatuk!

[su_panel color=”#ffffff” border=”3px solid #3a7db5″ shadow=”0px 0px 0px #ffffff” radius=”5″ url=”https://www.merevedes.com/proerecta-hu”]

Proerecta a Merevedés.com ajálnásával

Proerecta Doboza

A legujabb természetes potencianövelő a táplálékkiegészítők piacán

  • 60 percen belül kifejti hatását
  • Pénzvisszafizetési garancia
  • Megfizethető ár
  • Személyes átvéltel Budapesten, vagy diszkrét kiszállítás országosan
  • 10% kedvezmény a készlet erejéig, kuponkód: PROERECTAX10
Rendelje meg a Proerectát most![/su_panel]
Rate this post